Wolf Kati már akkor is tudta, érezte, hogy előbb-utóbb őt ünneplik majd a színpadon, amikor még irodában dolgozott. Egy esztendeje ilyenkor, alig fél évvel második gyermeke születése után – kétségekkel teli – épp az X-Faktor selejtezőjénél tartott. Azóta nagyon fordult vele a világ, ünnepelt sztár, igazi példakép lett. Ma már Európa-szerte hallhatjuk a rádióból.

Kati épp a  Balatonról érkezett A Mai Nő Magazin címlapfotózására. A műteremből pedig fellépésre siet tovább. Vibrál körülötte a levegő, szokásos vidámságát magával hozta. A sminkes és a fodrász már készenlétben. A készülődés közben van idő, hogy nosztalgiázzunk és csajos témákról is beszélgessünk.

 

– Emlékszel még arra, hogy mi játszódott le benned az X-Faktor elején?

– Vegyes érzelmekkel vágtam neki az egész műsornak. Sokat gondolkoztam azon, mi van, ha sikerül, és mi van, ha nem a legjobbak közé kerülnöm. Ám nagyon erős volt bennem a bizonyítási vágy. Tudtam, bármi lesz, meg kell próbálnom. Úgy gondoltam: ha nem sikerül, akkor azért, hogy tudjam, én mindent megtettem. A legjobban attól féltem a férjemmel együtt, hogy egy ilyen nagy show-műsornak nem egy kétgyerekes, 35 éves anyuka kell. Aztán sokkal jobban sikerült, mint gondoltam. Az önbizalmamat az élő show hozta meg. Addig a négytagú zsűri döntött mindenről. Az élő műsorban viszont már leginkább a közönségen múlott, hogy kit juttat tovább. Nagyon jó visszajelzést jelentett számomra minden egyes adás, amikor a nézők bizalmat szavaztak.

 

– Akkor is rengetegen álltak melletted, amikor az Eurovíziós Fesztiválon énekeltél. Németországba mi jutott el az összefogásból és az itthoni izgalmakból?

– A kint töltött két hét felejthetetlen számomra. Tényleg lehetett érezni Düsseldorfban is azt a hihetetlen összefogást, amire még nem nagyon volt példa itthon. Meghatott, hogy mindez az én produkcióm miatt volt, és éreztem, hogy az egész ország szorított. Ezért voltam olyan ideges az elődöntőn. És ezért tudtam: egyszerűen nem tehetem meg, hogy nem jutok tovább. Kint is elképesztő szeretettel fogadtak. Már amikor megérkeztem, nagyon sokan ismerték, várták, és énekelték a dalt. Amikor pedig a színpadon voltam, mindenki felállt, és tombolt az egész Aréna.

 

– Épp ezért gondolják a hazai rajongóid, hogy szép sikereket érhetnél el külföldön is. Az Eurovíziós szereplésed óta kapsz visszajelzéseket, felkéréseket más országokból?

– A napokban értem haza Svédországból, ez volt az első külföldi fellépésem. A Facebook oldalamra is sokan írnak. Például ilyet: „Madridban ülök a kocsiban, és most szólt a dalod a rádióban”. Sokan kérdezik, mi lesz a külföldi karrieremmel. Ez számomra nem központi kérdés. Persze, szívesen megyek más országba is, de nekem az a fontos, hogy itthon ismerjen és szeressen a közönség.

 

– Tele van a naptárad. Hogy alakul egy átalagos heted?

– Nagyon szigorúan osztom be az időmet. Arra figyelek, hogy két-három napot reggeltől estig csak a gyerekeimmel töltsek. Ilyenkor se fotózást, se interjút, se fellépést nem vállalok. Hétvégeken általában nagyon sűrű a programom. Próbálom úgy alakítani, hogy egy napba több felkérés, szereplés is beleférjen.

 

– Többször említetted, hogy a férjed igazi társ, aki sok terhet levesz a válladról…

– Nélküle ez valóban nem működne. Nagy támaszt nyújt abban, hogy a gyerekek ne érezzék a hiányomat, ha épp nem vagyok otthon. Lelkileg is foglalkozik velük. Ráadásul a nagyszülők is sok feladatot átvállalnak.

 

– Te épp fordítva csináltad, mint a legtöbb, karriert építő nő. Előbb a család, utána a sikerek. Ezért is érdekes: a gyerekek mit érzékelnek abból, hogy anya az érdeklődés középpontjába került?

– Nyilván, éreznek belőle valamit. Próbáltuk úgy csinálni, hogy nekik megmaradjak anyának. Otthon farmerben és pólóban vagyok, nem sminkelek. Nem kell anyát megnézni a tévében, és meghallgatni a rádióban. Nem viszem a kicsiket fotózásokra. Élhetik a normális kisgyerekek életét. Ők azt látják, hogy anyának van egy munkája, az pedig az éneklés. Nem viszem haza a sztárvilágot. Az senkinek sem lenne jó.  Persze, azért érdeklődnek, nézik a tévét, és felismerik a dalomat. Nagyon kicsik még, de szerencsére helyén kezelik az egész felhajtást.

 

– Ha elszakadsz otthonról, mennyire szereted, ha a fellépések, fotózások előtt mindenki körülötted sertepertél, sminkelnek, csodás frizurát kapsz, minden rólad szól?

– A végeredményt nagyon élvezem. Szeretem a szép ruhákat. A smink-és frizurakészítés viszont nagyon sok időt vesz el. Egy hónapig izgalmas volt. Most viszont a munkám részeként tekintek rá.

 

– Olyan nőnek gondolnálak, akinek mindenről határozott véleménye van. Mennyire szólsz bele a ruhaválasztásba? Netán kikéred szakember véleményét is?

– Szerencsére, már az X-Faktorban is volt beleszólásom az öltözködésembe. A stylisttal együtt alakítottuk ki az imidzsemet. Mindig olyan ruhákat választottam, amikben jól éreztem magam. Az látszik, ha egy nőn olyan ruha van, amit nem szívesen hord. A kényelem is fontos szempont, hiszen az éneklés mellett mozgok is a színpadon. Szeretem a nőies, fiatalos, egyedi ruhákat. Nagyon kedvelem a farmert. Fellépésre is szívesen felveszem.  Ahhoz viszont valamilyen furfangos felsőt választok.

 

– Mindig sugárzol, nagyon sokat mosolyogsz, és úgy tűnik, hogy majd kicsattansz az energiától. Miből merítesz ennyi erőt?

– A szakmám és a magánéletem is sok örömet ad. Ráadásul annyira különböző a két terület. Amikor elfáradok otthon, és nem akarok épp labdát vagy homokozót látni, akkor elindulhatok egy fellépésre. Amikor pedig sok a színpadból, az éneklésből, alig várom, hogy hazamehessek a gyerekeimhez.  Ez a két dolog tart egyensúlyban. Szerencsére gyorsan kipihenem magam. Igaz, mindig, már az X-Faktor előtt is pörögtem. Állandóan jöttem, mentem, szerveztem és kitaláltam valamit.

– Az közismert, hogy - indíttatásodból adódóan - gyermekkorod óta a zene fontos része az életednek. Arról viszont keveset tudunk, milyen volt a még hétköznapi, X-Faktor előtti életed.

– Volt „rendes” munkám. Leginkább irodában dolgoztam. Nagyon szerettem, ha nagy és jó csapatban lehetek. Ám éreztem, hogy az nem az igazi számomra. Közben fel is léptem, persze nem ilyen intenzíven, mint most. Ráadásul az éneklés nem volt annyira biztos. Azt azonban mindig tudtam és éreztem, hogy, hogy egyszer csak az énekléssel foglalkozhatok.

 

– Tehát sorsszerű volt?

– Talán. Úgy éreztem, hogy a siker egyszer része lesz az életemnek.

Közben Katival végzett a kis szépítő csapat. Kattognak a vakuk, az énekesnő szebbnél szebb ruhakölteményekbe bújik. Persze, hogy a fényképezőgép előtt is olyan magabiztos. Igazi popdíva! És akinek a hiánya - távozása után - rögtön feltűnik mindenkinek.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés